ÉVA NAPLÓJA

MÁSODIK RÉSZ

PÉNTEK

Kedd, szerda, csütörtök és ma – már négy napja, hogy nem is láttam. Elég hosszú idő ez, ha az ember egyedül van. De azért mégis jobb egyedül, mint unt kölöncnek lenni egy másik ember nyakán. Én nem tudok meglenni társaság nélkül. Ez számomra feltétlen életszükséglet. Valószínűleg ezért is teremtettek, azt kell hinnem, hiszen szüntelenül társaság után vágyakozom. Ezért is barátkoztam össze az állatokkal. Az állatok csodálatos lények, szebbnél szebb jellemvonásokat fedezek fel bennük, és még a modoruk is kitűnő. Sohasem bosszúsak, sohasem éreztetik velem, hogy terhükre vagyok. Mosolyognak, csóválják a farkukat (ha van), és mindig hajlandóak egy kis vidám csevegésre vagy kirándulásra vagy bármire, amit indítványozok. Úgy látom, igazi gentlemanek. Az utóbbi napokban nagyon jól mulattam velük, néha még a magányomról is megfeledkeztem.

Magány, egyedüllét – hahaha! –, erről valójában nem is lehet beszélni. Mindig egész csorda vesz körül, sokszor az egész legelő tele van velük, és meg sem lehet őket számolni. Ha köztük van az ember, és felhág egy sziklatömbre, hogy jobban szemügyre vehesse őket, akkor egyebet sem láthat, csak prémes, pöttyös, csíkos nyüzsgést és hullámzást – aki nem ismeri közelebbről, még tengernek is vélhetné. És hátravannak még a madárcsapatok, amelyek csattogó szárnyaikkal valóságos vihart kavarnak. És ha a nap rásüt erre a tollas világra, akkor az egész csapat a szivárvány színeiben ragyog.

Nagy kirándulásokat tettünk, és jó darabot láttam a világból. Úgy hiszem, majdnem az egészet. Tehát én vagyok az első és egyetlen turista.

Igazán lenyűgöző látvány lehetett, amikor útnak indultunk. A képet semmihez sem lehet hasonlítani. Hogy az út kényelmesebb legyen, többnyire tigrisen vagy leopárdon lovagolok. A szőrük selymes, és a hátuk jól illik alám. Magam is nagyon szépnek találom. Hosszabb utakra jobban szeretem az elefántot, a tágasabb kilátás miatt. Ormányával emel a hátára, de leszállni már segítség nélkül is tudok. Ha elhatározzuk, hogy tanyát verünk valahol, letérdel, és én egyszerűen lecsúszok a hátáról...

SZERDA

Az állatok és a madarak egymáshoz is nagyon barátságosak. Mindegyik tud beszélni, és szólnak is hozzám, csak az a kár, hogy valami idegen nyelven beszélnek, és én egy szót sem értek belőle. De ha én beszélek, ők remekül megértik, főleg a kutya meg az elefánt. Ez megszégyenítő rám, hiszen azt bizonyítja, hogy sok tekintetben túltesznek rajtam.

Ez kissé lehangol, mert én akarok a legokosabb lenni valamennyi kísérleti alany közül.