CSÜTÖRTÖK

Ma véletlenül felfedeztem, hogy száraz fák dörzsölésével tüzet lehet gyújtani. Először feltaláltam, aztán elneveztem, mindkettőre igen büszke vagyok. Tulajdonképpen egy darab fából – nagyon tetszett nekem – fésűt akartam készíteni, azért dörzsöltem olyan sokáig egy másik fához, hogy szép sima legyen. Ki tudná leírni ijedségemet, amikor átlátszó kék füstfátyol szállt fel, és különös szaggal telt meg a levegő! Mindent eldobtam és elszaladtam. Azt hittem, hogy egy szellem, és nagyon megijedtem. Amikor körülnéztem, észrevettem, hogy senki sem üldöz. Elfulladó lélegzettel támaszkodtam egy sziklának, pihentem egy kicsit, és vártam, hogy tagjaim reszketése elmúljon. Akkor óvatosan visszakúsztam, felkészülve arra, hogy a legcsekélyebb gyanúra újra megugorjak. Amikor már majdnem ott voltam, óvatosan félrehajtottam egy rózsabokor ágát – igéző látvány lehettem, kár, hogy Ő nem látott! A szellem már nem volt ott, tehát közelebb léptem, és felfedeztem a fán az eltűnt szellem szürkés-vöröses nyomát. Hogy kitapintsam, rátettem az ujjamat. „Juj!” – kiáltottam fel és visszakaptam. Szúró fájdalmat éreztem. Ujjamat a szájamba dugva, ugrálni kezdtem. Sokáig ugráltam így, és csak annak örültem, hogy Ő most nem lát ebben a kínos helyzetben. Fájt az ujjam, de csakhamar megfeledkeztem balesetemről, mert felébredt bennem a kíváncsiság, és nekiláttam, hogy a dolgot közelebbről megvizsgáljam.

Mi lehet ez a szürkésvörös valami? Egyszerre a neve is eszembe jutott: a Tűz!

Valamit létrehoztam, ami az előbb még nem volt. A föld megszámlálhatatlan kincseihez én is hozzáadtam valamit. Amikor ez világossá vált előttem, egyszerre büszke lettem a felfedezésemre, és rögtön Őhozzá akartam rohanni, hogy elmeséljem Neki a dolgot, és elismerésben részesüljek. De meggondoltam magam, és feladtam az egészet. Nem fog vele törődni, rá se hederít! Csak azt fogja kérdezgetni, mire használható ez, és akkor mit is feleljek? Ha semmire sem jó, még akkor is szép, és nekem ez is elég.

Sóhajtottam egyet, és nem kerestem fel Őt. Felfedezésem valóban hasznavehetetlen, nem lehet vele kunyhót építeni, gyümölcsfákat nemesíteni, sem tököt trágyázni. Haszontalan, buta, bolondos játék. Csak megvetne érte, és gúnyos megjegyzéseket tenne rá.

Újra munkához láttam. Amikor már egy jó nagy halom tüzes port készítettem, beleráztam egy csomó száraz avarba. Így akartam hazavinni, hogy megőrizzem magamnak. A szél belefújt. Erre az a valami dühösen felemelkedett, és felém nyalt. Én eldobtam és elszaladtam. Amikor visszanéztem, az a finom kékes szellem megint ott volt, felágaskodott, szétterült, és mint egy felhő, úgy gomolygott. Rögtön tudtam a nevét is – füst –, pedig esküszöm, még a hírét sem hallottam soha. Csakhamar sárgán és pirosan világító fáklyák lövelltek ki a füstből, és abban a pillanatban már el is neveztem őket „lángok”-nak, és teljesen igazam is volt, pedig ezek voltak az első lángok, amiket életemben valaha is láttam. Nekiestek a fáknak, felszaladtak a magasba, és csodásan szikráztak, ragyogtak, világítottak az egyre növekedő füstfelhőben! Tapsolnom kellett elragadtatásomban, nevetnem és táncolnom kellett, olyan új, csodás és remek volt az egész.

Rohanva jött Ő, megállt, csak bámult, és hosszú ideig nem tudott szólni. Akkor megkérdezte: vajon mi lehet ez?

Miért is tette fel a kérdést ilyen egyenesen! Most már természetesen felelnem kellett. Meg is tettem. „Ez a Tűz” – mondtam. Talán az én hibám, hogy neki bosszankodnia kellett, mert én megint tudtam valamit, amit Ő nem tudott? Pedig nem akartam ingerelni, igazán távol állt tőlem. Egy idő múlva megkérdezte:

– Hogyan került ez ide?

Megint egy leplezetlen kérdés, amelyre őszinte választ kellett adnom:

– Én csináltam.

A tűz közben továbbvándorolt. Ő odament a széléhez, a leégett területen megnézte a földet, aztán megkérdezte:

– Mi ez?

– Üszök – feleltem.

Egy darabot a kezébe vett, mintha közelebbről meg akarná vizsgálni, de közben meggondolta és eldobta. Aztán elment. Úgy látszik, semmi nem érdekli.

Én viszont szenvedélyes érdeklődéssel figyelem a tüzet. Először jött a finom szürkésvörös por, aztán a tűz. Most az üszök. Aztán a parázs, persze rögtön felismertem.

Szerencsére megtaláltam egypárat az almáim közül. Előkapartam a parázs alól, és örültem neki, mert fiatal vagyok, és bámulatos az étvágyam. Amikor kezembe vettem, nagy csalódás ért, mert az almák felrepedeztek, és látszólag megromlottak. De csak látszólag, mert valójában így sokkal jobban ízlett, mint az előbb. Valami isteni dolog ez a tűz! Most már meggyőződtem róla, hogy egy szép napon kiderül, milyen hasznos felfedezés ez.