Három hónappal később

KEDD

A probléma egyre rejtélyesebb lesz. Már elrabolja az álmaimat. Most már nem fekszik csendesen a hátán, hanem négy lábon mászkál. Mégis lényegesen különbözik a többi négylábútól, mert az első lábacskái jóval rövidebbek. Így aztán a feje és a törzse ügyetlenül helyezkedik el, ami nagyon csúnyán fest.

Egyébként felépítése és szerkezete meglepően hasonlít az enyémhez, de helyzetváltoztatási módja bizonyítja, hogy nem a mi fajtánkhoz tartozik.

A rövid első lábacskák és a hosszú hátsó lábak arra mutatnak, hogy talán a kenguruk családjából eredt. Igen ám, de a mozgásmódja a kengurukétól is különbözik, hisz nem tud ugrálni, mint az igazi kenguru. Úgy látszik, a kenguruknak egy nagyon különös alfaja, amelyet eddig még nem is katalogizáltak. Tekintve, hogy én fedeztem fel, úgy érzem, jogom van arra, hogy a felfedezés dicsőségét örök időkre a magam számára biztosítsam; ezért az új teremtményt saját családi nevemmel ruházom fel. Kaengurorum Adamiensisnek nevezem.

Abban az időben, amikor Éva a bozótban fogta, egészen fiatal példány lehetett, hisz azóta szüntelenül növekszik. Most már körülbelül ötször akkora, mint eredetileg volt. Ha elégedetlen, sokkal nagyobb lármát csap, mint régen, a ricsaj körülbelül húsz-huszonötször akkora. Erőszakkal nem lehet elhallgattatni, sőt ez csak elmérgesítené a dolgot. Ezért kénytelen vagyok az erőszak módszerével felhagyni, mert különben kínos helyzetbe kerülnék vele szemben. Éva úgy szelídíti meg, hogy beszél hozzá, és mindent oda ad neki, amit kér – azt is, amit két perccel előbb még erélyesen megtagadott tőle.

Különös lenne, ha ez fajtájának egyetlen példánya volna, de úgy látszik ez az eset forog fenn. Már hónapok óta erőlködöm, hogy még egy példányt szerezzek belőle gyűjteményem számára, vagy azért, hogy az elsőnek játszótársa legyen. Akkor az első példány bizonyára nyugodtabb és szelídíthetőbb lenne.